Első nap az iskolában...

Ma reggel senkit nem kellett keltenem, fél 7 tájban mindkét gyerek felkelt magától, mintha csak tudták volna, hogy ma már időre kell mennünk. Na nem lesz ez mindig így, gondolom...
Úgyhogy összekészültünk, Marci csini ünneplőt vett fel, mert az iskolában ma reggel tartották az évnyitót. 3/4 8 körül beértük az iskolába. Én kb úgy izgultam mintha az én első napom lett volna ez az iskolában. Először a szép új osztályterembe mentünk. Bár engem lekötött más, magamtól lehet észre sem vettem volna, hogy vadonásúj padok, székek várják a gyerekeket. Aztán a gyerekek kivonultak az iskolaudvarra, ahol kezdődött az évnyitó, mi szülők meg utánuk. Milla egész jól elvolt, kavicsozott a földön, időnként lelkesen tapsolt. Az elsősök egy padon ülve hallgatták végig az igazgatónő beszédét, aztán ők is felálltak kettesével, mint a többi osztály, és akkor őket külön is üdvözölték, zene szólt. Aztán az elsősök le is léphettek, gondolom a magasabb osztályoknak még folytatódott az évnyitó, de az elsősök és mi szülők visszamentünk az osztályba. A tanítónénik kedvesek voltak, továbbra is szimpik. Marcit egy kissé elkenődve hagytam ott az osztályában, mert a Gréti nem mellé ült, hanem a másik lány mellé az ovis csoportjukból, s mivel csak ők hárman vannak abból a csoportból, így Marcinak nem volt más ismerőse. És mindenki ülhetett amellé, aki az ismerőse/barátja. Úgyhogy a nap további részében itthon kettős érzések között vívódtam, hol úgy éreztem, hogy Marci jó helyen van, hol pedig aggódtam érte, hogy ki lesz a padtársa.
Aztán eltelt a nap és 4-re érte mentünk Millával. Erre majd valamit ki kell találni, mert az én enyhe tömegiszonyommal elég rossz volt ott várakozni az iskola előtt, mindenki ott tömörült várva ahogy kijöttek az elsős osztályok együtt, és a nagyobb gyerekek is. Kicsit korábban is értünk oda, így vagy 10 percet dekkoltunk a tömegben, 32 fokban, úgy, hogy közben azt néztem, Milla nehogy elmászkáljon. Végre megjelent Marci, kézen fogtam, aztán uzsgyi kifelé.
Aztán jött Apa is a kocsival, és indultunk be a városba, hogy elhozzuk Marci íróasztalát. Kicsit kiakadtunk azon, hogy most akkor kit is ültettek mellé, és most akkor hogyan lesz és szóljunk-e a tanító néniknek, hogy ki mellé ne ültessék Marcit és különben is jól tettük-e, hogy ebbe az osztályba írattuk, ahová csak ketten mentek a csoportból rajta kívül. Lehet hogy egy kicsit túlspiláztuk a témát, mert úgy tűnt, hogy Marci jól érezte magát végülis az iskolában, mesélt több mindent, hogy miket csináltak, és jó kedve volt. Bíznunk kéne benne jobban , hiszen biztosan lesznek új barátai hamar.

Este Marcinak előkerült a bölcsis üzenő füzete, amiben a gondozó nénije írt róla kis beszámolót, hogy miket evett, mit szeretett játszani, és hogyan szokott rá a bilire, meg ilyenek. Nagyon furcsa volt ezt olvasni úgy, hogy nem Milláról szólt hanem Marciról :) Marcinak is felolvastam, jót derült rajta ő is.
Izgulok, hogy Milla baba is olyan könnyen szokjon be a bölcsibe, mint Marci. De hát ő nem Marci, biztos más lesz majd. Egész más. Két és fél évesen Marci nem ilyen volt. Marcival pl. lehetett sétálni. Millával nem lehet. Egyszerűen nem lehet sétálni vele. A babakocsit már rég nem használjuk, mert kimászna belőle, vagy ordítana. De normálisan, kézenfogva sétálni nem hajlandó. Vagy töttyög és 5 méterenként leguggol botozni meg kavicsozni, de ez még a jobbik eset, vagy cipelteti magát, aztán fél percenként lekéredzkedik majd megint felveteti magát; vagy pedig ha muszáj megfogni a kezét, mert forgalmas helyen megyünk vagy egyszerűen csak haladni akarunk, akkor húzatja magát. Azt már nagyon várom, hogy kinője ezt a szokását, mert ehhez nagyon nincs türelmem és roppant fárasztó.