E két hétben töltöttük évi rendes nyaralásunkat a Balatonon. Idén sem kifejeztten a pihenésről szólt, de szavunk nem lehetett az időjárás miatt, végig szép nyaraló idő volt, az elején kánikulával, 26 fokos Balatonnal, a vége felé kicsit hűvösebb, de még mindig kellemes kirándulóidővel. Csak aznap, mikor jöttünk haza, hűlt le jelentősen a levegő. Odaérkezésünk napján, szombaton délután le is mentünk standolni a Honvéd Üdülőbe, ahol sikerült is elvágnom a talpamat egy éles kaviccal, vagy kagylóval a vízben. Csak egy fél centis vágás volt, fájt ha ráléptem, és dörzsölte a szandál talpa is, de egy ragtapasszal leragasztottam, és aztán hosszabb sétákra csak zokniban, edzőcipőben mentem, úgy nem is éreztem. Vasárnap is strandoltunk, hétfőn pedig megejtettük a füredi sétát, az elmaradhatatlan csavaros fagyival, kikötői sétával, és amit a gyerkőcök még ennél is jobban élveztek, a különböző kapualjakban lévő magas lépcsőkre való fel- és lerohangálással. Tényleg, Füred tele van mindenféle lépcsővel, erre azelőtt fel sem figyeltem. Kedden vonattal elmentem Fehérvárra, hogy régi kedves ex-kolleganőimmel találkozzam, és egy jót beszélgessünk. Hét éve dolgoztunk együtt, de a kapcsolat azóta is megmaradt, pedig csak évente egyszer sikerül összehozni, hogy összeüljünk valahol. Sajnos egyikük most nem tudott eljönni. De azért jól sikerült a találkozó. Előtte-utána pedig a Maminál vendégeskedtem, este pedig visszavonatoztam Akarattyára. Szerdán meg már muszáj volt felkeresnem a kenesei háziorvost a talpam miatt, mert addigra a seb megdagadt, és bekékült a talpamon. Mint kiderült, elfertőződött, így aztán kaptam egy tetanuszt, antibiotiumot, és természetesen fertőtleníteni, krémezni kellett a talpamat. Ja, és nem mehettem a Balatonba. Így hétvégéig szüneteltettem a strandolást. Másnap érkezett a veszprémi nagymama és unokatesó, Marcinak lett társasága. Millácskának pedig sikerült valamiféle vírus benyalnia (valószínűsítem, hogy a Balatonból való sűrű kortyolás miatt) mert aznap éjszaka arra ébredtünk, hogy telefosta az ágyát (nem tudom szebben írni), így a hajnal ágynemű-, takaró- és ruhamosással, beáztatással telt, sőt a matracot is ki kellett súrolni. Deja vu érzésem volt, mert tavaly is volt egy ugyanilyen a balatoni nyaralás alatt. Másnap tehát felkerestük Kenesén a gyerekorvost. Most már frankón tudom, hol van Akarattyán és Kenesén a felnőtt- és gyerekorvosi rendelő, a gyógyszertárról nem is beszélve. Igazából nem volt vészes Millácska állapota, mert a kedélye valamint étvágya jó volt, láza nem volt, csak hát az az átkozott hasmenés, ami majdnem egy hétig is eltartott. A gyerekorvos által ajánlott dolgok közül a smectát ugyanis nem volt hajlandó meginni, a sóoldatos vizet, ami az ásványi anyagok pótlására és az egyensúly visszaállítására szolgált volna, szintén nem (megkóstoltam, annak tényleg borzalmas íze volt), a bélflóra-védő port teában oldva ugyan szívesen megitta, de az nem állította meg a hasmenést. Diétáztatása is nehézségekbe ütközött, mert ő mindent evett volna jó étvággyal, amit csak látott. A tejtermékeket kellett visszaszorítani, szegény zokon is vette, hogy nem kapta meg esti és reggeli szokásos tejadagját. De hát tiltsam meg neki, hogy dinnyét, szedret egyen, amikor körülötte mindenki eszi... Egy hét múlva még vissza is vittem a dokihoz, hogy nem javul a hasmenés, és ő ajánlott más szereket is, de már nem volt rájuk szükség, ugyanis másnapra teljesen megszűnt a hasmenés. De hát ha folyton nyitva volt Millának a szája a Balatonban. Jött-ment, ugrabugrált. A második héten felfedezte, hogy az úszógumi jó dolog (addig hallani sem akart a felvételéről), és ő abban jól tud mozogni („baba úszik” - mondogatta), ringatózni, és már le sem akarta venni, és ki sem akart menni a vízből. (Előtte inkább a ki-bemászkálásról, játszóterezésről szólt neki a strand.)Marcinak meg egy szava sem lehetett, mindig akadt társasága. Miután a veszprémi unokatesók hazamentek pénteken, szombaton lejöttek Anyuék is egy napra, vasárnap pedig a H. Üdülőben nyaraló D. Marciékkal töltöttük az időt a strandon. Hétfőn jöttek a Grétiék, akik tőlünk tovább utaztak Füredre, de csak késő este, nagyon jól érezték magukat, velük az akarattyai strandra mentünk. Szuper hullámok keletkeztek aznap a Balatonban, a gyerekek nagyon élvezték, ugráltak benne, kicsit tengerparti érzésünk lehetett.Kedden elmentünk Fehérvárra, olajat cserélni az autóban, és bevásárolni Marci névnapjára (természetesen legókat kapott, Technik-et, és Creátort) és meglátogattuk a Dédit.Szerdán unokatesómék jöttek el délután a három csemetével. De közben Marci összehaverkodott az ikerszomszédék két fiával, velük is jókat játszott, és Milla is csatlakozott hozzájuk.Csütörtökön Fűzfőre mentünk, nem boboztunk, hanem a kötélpályát csináltuk végig: én a haladót, aztán Marci a gyerekpályát. (Közben Millácska lent sertepertélt Apával, majd követelte, hogy őt a játszótérre vigyük át.)Hát nem volt olyan egyszerű, mint amilyennek látszott… közben párszor eszembe jutott, hogy micsoda hülye ötlet volt, hogy én ezen végigmenjek, és hogy én még többet soha, de most meg már úgy vagyok vele, hogy szívesen végigcsinálnám megint :) Csak felhúznék egy biciklis kesztyűt, hogy azok a kötelek, amikbe majdnem végig kapaszkodni kell, ne dörzsöljék vízhólyagosra a tenyerem. Nem is az izomláz volt a vészes, ami utána jött, persze volt rendesen a karomban, meg még a hasamban is. Jó érzés volt azért, hogy végigcsináltam. Marci is ügyes volt, persze siránkozott, hogy jajjj, ő nem tud továbbmenni, és szedjék őt le, de azért rá is játszott rendesen, mert közben meg szépen ügyesen végigment rajta. Az utolsó előtti napon, pénteken, a zamárdi haditechnikai parkot megnézni mentünk el, de utólag azt mondjuk ez kihagyható lett volna, mert egy nagy lehúzás. Mikor meghallottam mennyi a belépő annak a pár összetologatott, lepukkant tanknak és kocsinak a megnézésére, úgy döntöttem én inkább kint maradok, és menjen be Marci apával, Millának meg nem kellett fizetni. Úgyhogy egy nagy teherautó árnyékában pihentem és nézegettem az embereket, az is tanulságos volt. A péntek délután pedig kocsimosással telt, és másnap délelőtt már pakoltunk is. Fél egy körül indultunk haza, és Dunaföldváron még megálltunk ebédelni. Marci még aznap délutánra hivatalos volt Gréti szülinapi bulijába is, úgyogy megérkezvén őt egyből desszantoltuk is Grétiéknél. Megint csupa lány között volt ő talán másodmagával fiú, nem számítva Gréti öccsét. :)
Szóval a nyaralás most ilyen jövő-menősre sikerült, de azért nem mondom hogy nem pihentem semmit, mert az ezeroldalas Sárkányok táncát azért sikerült kiolvasnom a két hét alatt. Jóóó volt, és ha egy könyv jó, akkor én gyorsan olvasok. Milla meg elképesztő módon fejlődött a két hét alatt is a beszédet illetően, már mondatokban beszél, E/1-ben ragozva, ha róla van szó. Hiszen a beszéd is egy eszköz, amivel ki tudja fejezni akaratát, abban pedig nincs hiány. Kommentál mindent, most már tényleg nem fogunk szóhoz jutni a két gyerek mellett. :) A kedvencei a nyaralás során két új kirakója volt, aztán a buborékfújás (jaj, hányszor hallottuk: „Anya fúúúúúúj! Apa fúúúúúúj!” ) a homokozót is szerette, a vízipisztolyt is szívesen töltögette (volna, az állandó kerticsap-nyitogatásnak mindenféle ürüggyel ugyanis az lett a vége, hogy Apa leszerelte a csap nyitóját), szerette a szedret, sajnos az éretlent is leszedte, és amikor ment a tévében az olimpia (elég sűrűn, mikor éppen bent voltunk), akkor megmutatta, hogyan úsznak az úszók, és hogyan futnak a futók. Marci is szerette nézni az olimpiát, neki az volt a rögeszméje, hogy ő az angoloknak szurkol (amikor nem voltak magyarok). „Apa, nem baj, ha én az angoloknak szurkolok?” Tegnap mikor hazajöttünk, és kézilabda-meccs ment, akkor Milla rámutatott egy játékosra, és mondta: „Neki szurkolok.” Mert annyit hallotta ez Marcitól, megtetszett neki. Indultunk Grétiékhez a Marciért, és Milla végig azt ismételgette, míg készülődtünk: Nekik szurkolok. Nekik szurkolok.
S a mai nap már a holnap festésre való rákészülődéssel telt.
Mindjárt vége a nyárnak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése